Húsvéti népszokások
A "támadás", "feltámadás", "kikerülés" ünnepe. Krisztus
feltámadásának a napja. Lészpeden a feltámadási szertartásról hazaérkezve,
az ünnepi asztalnál a családtagok e képen szólnak egymáshoz: "Feltámadt
Krisztus!" Felelet: "Higgyünk valóban." A feltámadási körmenet közben a
négy világtáj irányában, szentségi áldásban szokták részesíteni a papok a
körmenet térdeplő résztvevőit. Szeged-alsóváros vallásos népe áldás közben
ezeket mondja: "Jézus, Jézus, Jézus, Mária, Mária, Mária!" - panaszos,
éneklő hangon. Kárpát Magyarország számos vidékén, különösképpen az "őrző"
peremeken máig él a húsvéti határkerülés. Húsvét magasztos virradatán a
régi ember hírül vitte a "rábízottnak", a földnek is az Úr nagy győzelmét,
a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a
fényes ruhás Krisztus hatalmával a határtól
elrettentse. Az elmúlt század derekán a székelyföldi legények és fiatal
házasemberek Nagyszombaton vacsora után a templomot környező temetőben
gyülekeztek, s ott megválasztották elöljáróikat: "a főkirálybírót", a
"dúló"-kat, a "bíró"-kat, a "pap"-ot, az "énekvezető"-t és másokat. Aztán
zsoltárokat zengedezve templomot kerültek, majd az alkalmi pap imádságot
rögtönzött, áldást kért, könyörgött a veszedelmek elhárításáért. Imádság
után végigvonultak a falun imádkozva és énekelve az utcákon is. Végül a
határba látogattak el. Ott kitakarították a mezei forrásokat, hogy bő és
jó ivóvizet adjanak, megigazították a határcövekeket. Rossz idő esetén
csupán a búzatáblákat járták végig; onnan visszatértek a templomba,
imádkoztak, majd a pap áldásával és a főkirálybíró intelmeivel
szétoszlottak.
Ekkor már
hajnalodott, a legények fenyőágakat törtek, színes szalaggal, cifra
pirossal, hímes tojással öltöztették, és kedvesük kapujára tűzték. A
fiatal házasok pedig "dideregtek": az ablakok alatt fázósan bebocsátásukat
kérték; eláldották a házbelieket és tréfásan kibeszélték a fiatalok
titkát; játékukért jutalmat kaptak. Határjáráskor a szomszédfalvak "kerülőivel" is találkoztak.
Több falu embere várta együtt a húsvét hajnalon feltámadó Napot, s tűz
mellett együtt könyörgött békességért, áldásért. Némely helyen a
határjárás után "hajnaloztak". A lányos és fiatal menyecskés házak
kapujára barkaágat tűztek. Ahol a kapuról reggelre levették az ágat, oda
másnap nem mentek locsolni. (Zalaegerszegen a határjárókat a pap és a
hívek egész a falu végéig elkísérték.) A karancsalji palóc lányok és menyecskék húsvétkor tiszta
fehérbe öltöznek. A bánáti bolgárok új ruhájukat húsvétkor veszik föl;
valamikor országos szokás volt ez. A húsvéti
ételszentelést egyes vidékeken "ételáldás"-nak nevezik. A megszentelt
húsvéti eledel megvédte a híveket hosszú böjt után a mértéktelenségtől. A
többféle ételnek jelképes szerepe volt. A húsvéti ételek jellegzetes régi
neve "kókonya" (kalács, sonka, bárány, tojás, só), keleti eredetű nevén
pedig "páska".
A
századfordulón Göcsejben sonkát, kalácsot, tojást, tormát küldtek
szentelésre egy kengyeles kosárban. A családban mindahányan először a
tormából ettek, hogy Krisztus "keserűségét" idézzék meg
magukban. Aki a húst nem küldte szentelésre, az nagyszombat este a
kosárba helyezett ételeket az "első ház" ablakába tette, s az Úr angyala
ott megáldotta. Evéskor a szentelt tojásból megkínálták egymást. Nagyon
megjegyezték, hogy kivel ették, mert ha az erdőben eltévedtek, csak az
illetőre kellett gondolniuk és nyomban eligazodtak.
Zalában a század elején azok az uradalmi cselédek,
pásztorok, akik távol éltek a templomtól, húsvét hajnali eledelüket
tarisznyában, kosárban kiakasztották a fákra. Ilyenkor a világot szentelő
pápa megáldotta az ő ételeiket is. Kethelyen régen úgy vélekedtek, hogy ahány darabka szentelt
hús esik a földre, annyi iccével kevesebb zsírja adódik a disznajuknak, s
ahány szem morzsa lehull a kalácsból, annyival kevesebb búzájuk
terem.
Felsőberkifaluban a "szentűttet" először a méhekhez vitték;
keresztet vetettek vele a kasokra. Tojást, sonkát, kenyeret, bort szenteltettek a zamárdiak, s
azt tartották, aki az áldott piros tojásból eszik, nem fog szentség nélkül
meghalni. Városdombon a szentelésre egész "ebédösvéka" ételt vittek a
fejükön a menyecskék. Az ételeskosarat hímzett terítővel takarták le,
ezeket máskor csak a "poszita", az újszülött anyjához vitt ételhez vették
elő. A templomban aztán a félig kibontott kosarakat a pad mellé
helyezték, szertartás után letakarták; siettek haza, szóba nem álltak
senkivel. A szenteltet húsvét reggelén kezdték meg.
Számos vidéken a gazda két falatot készített, az egyiket a
tűzbe, a másikat, pedig a kútba vetette. A pölöskeiek egy patkó kalácsot,
egy jó szelet sonkát és kolbászt szentelés után a templom lépcsőjén
várakozó szegényeknek adták. A szentelttel háromszor "megkerítették" a
házat Bátya asszonyai. Ipoly felsővidékén az újasszony legelső teendője a
húsvéti abrosz hímzése; a lakodalmas kalácsot is ebben vitték a lakodalmas
házhoz. Régebben a vetőabroszt is megáldották a templomban, délben
az ebédnél ezt terítették föl az asztalra. Szilhalom asszonyai
a megszentelendő ételek mellé gyolcszacskóban kukorica- és árpaszemeket
tettek; s a jószág ünnepi takarmányába szórták. Isten segítsen kokonyát
(húsvéti kalácsot), piros tojást, sonkát, szalonnát, kolbászt, tormát,
fokhagymát, sót szenteltettek a napkelti misén. Éhomra ették a gyerekek
is; az ételt a családfő osztotta szét. A gyónást sokan hagyták húsvét
napjára, hogy áldozás után a szenteltből a kegyelem frissességében
egyenek. A "pászka": sonka, tojás, túró, vaj, bárány, torma és bor a
szabolcsi görög katolikusoknál. Az ünnepélyes szentelés után valósággal
menekülnek vele otthonukba; azt tartják ugyanis, hogy, aki leghátul marad,
még abban az esztendőben meghal. Az ópályi lányok a szentelt pászkát a fejük fölé szokták
emelni, s mondogatták: híres legyek, mint a pászka! Anarcson a
szentelésből hazavitt pászkát körülhordozzák a házban, hogy a gonosz meg a
férgek messze kerüljenek onnan. A gazdaasszony Cséken a pászka tetejére tésztából formált öt
szentsebet és a kínzáseszközöket teszi.
Egészbe sütötték meg a húsvéti bárányt Budaörs
németjei. A tojás is
az ősi húsvéti eledelekhez tartozik. A tojás, az életnek, az
átváltozásnak, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból élet
kel, éppúgy támad föl Krisztus is a sírjából.
A keresztszülők húsvétkor a feltámadást jelentő tojást
elküldték keresztgyermekeiknek. Városdombón a kereszt- és bérmakomák,
komaasszonyok korozsmával tisztelték meg egymást: szép fehér abroszba
fogott hímes tojással, almával, süteménnyel. A meglátogatott hasonlóval
viszonozza. A komalátogatás a keresztgyermek menyegzőjéig
tart.
Konyár református faluban az első meghúzott barázdába helyezett
tojást beszántották. Másutt a vetőzsákba tették, s arról vetettek.
Sövényházán, amikor először viszik valahova az újszülöttet, a vendéglátó
háziasszony egy pirosra sült cipóval megkeríti a gyermek arcát, mondván:
"ilyen szép lögyél, ilyen jó lögyél, mint ez a cipó." A cipót később
koldusnak adják. A gyermek egy tojást is kap, amelyet édesanyja otthon megfőz
és egy csipetnyit a magzat szájába tesz, hogy hamarabb megtanuljon
beszélni, az Urat dicsérni. Az egykori Istensegíts hívei a szentsír elé
fektetett feszülethez piros tojást tettek. A húsvéti tojással összefüggő
"elnyerős" játék a tojássütés, koccintás, kókányolás; Istensegítsen
kosolás, a moldvai csángóknál csokkantás, Magyarózdon töröközés. Két
tojást összeütnek, akié összetörik, veszít. A húsvéti sonkát sok helyen úgy eszik, hogy csontot nem
törnek benne. Evése az algyőiek szerint megvédi az embert, hogy kígyó ne
másszék a szájába ebéd utáni pihenőn, nyáron kint a földön. A tormának,
hagymának, sónak ősi gonoszűző szerepe van, csakúgy, mint a fokhagymának.
A szentelt sóból a gazdaasszony némely vidéken dagasztáskor a tésztába
tesz; de e szentelményből az állatok eledelébe is
kerül. Göcsejben, Sióagárdon a sonka egy darabka csontját a kémény
füstjárójára szokták tenni, hogy a tűzvész távol maradjon.
Lesenceújfaluban a rosszul termő fára akasztják
ugyanezt. A sonkacsont velőjéből készítették a betegségről való
kenőcsöt Homokmégy asszonyai.
Vámosmiskén, Zalavégen, Búcsúszentlászlón egy szentelt piros tojást
pohárban a tisztaszoba szekrényének tetejére tesznek. Versed sokácai
húsvét napján egy megáldott piros tojást hozzátartozójuk sírjára visznek.
Egy szentelt tojást a kútba dobtak régen a nagysimonyiak. Kisáron az első
kihajtáskor tojáson át ment ki a portáról a
jószág. A szentelt étel maradványait is megbecsülték.
Cséccsekefalván a tüzes sebet megégetett szentelt morzsa füstjével
orvosolták; nyáron, pedig verébkár ellen hintették a gabonaföldekre.
Máshol tűzbe vetették, hogy ne kerüljön oktalan állat
szájába. Az istálló gerendájára kötözik a sonka csontját
Csíkszentkirályon, hogy a "szépasszonyok" ne bogozzák össze a lovak farkát
és sörényét. A szegedi tájon a szentelt tojáshéjat a kerti vetemények
"kapják meg' és az aprójószággal etetik meg, van ahol a szőlő négy sarkába
ássák. Húsvét a rokonság látogatásának, a haragosok fölkeresésének
alkalmát is hozta. A kiben-kiben föltámadt Krisztus kért bocsánatot ilyenkor a
másiktól, s ő volt a megbocsátó is.
(Molnár V. József: Kalendárium c. könyve
alapján) |